Majdnem sikerült Mamival összeveszni, biztos gyengeség, de frászt kapok, mikor közli, hogy De rossz kedved van! vagy: Látom, nincs jó kedved! vagy: De idegbeteg vagy! Mintha leöntenének valamivel. Ráadásul, mindig akkor, amikor neki nincs jókedve. Pont. Mindegy. Füstölöghetek, de inkább átadom az Úrnak. Hát, mit mondjak, nem mindig könnyű. Van, mikor kishíján a fogam csikorgatom, mikor mondogatom, hogy megbocsátok, megbocsátok, megbocsátok. De úgy látszik, az Úr leginkább azt szereti, mikor közlöm, hogy nem akarok veszekedést. Ilyenkor mindig szövődmények nélkül megoldódik az ügy. Ja, boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak. Olyan furcsa az a kettősség, ami benne van a szövegben. Annyira nem trendi, és mégis, akkora erő van ebben az archaikus szóhasználatban és szövegrendezésben. De például az a szó, hogy KEGYELEM, a mai ember számára nem hordozza azt a valóságot, amit jelöl eredetileg. Amúgy mindig bajban vagyok a szavakkal, hiszen a beszédem rendszabályozása a Biblia szerint kötelességem. Viszont annyira más közegben élek.. Évekkel ezelőtt a Táborban néha úgy éreztem, zuhanyoznom kellene, mikorv a gyerekeket hallgattam. A rosszabb, hogy én is ugyanúgy elkezdtem a b és k meg f betűs szavakat és kifejezéseket használni. Persze, aztán mehettem az Úrhoz bocsánatot kérni. Én annyira nehezen viselen saját magamat. Érdekes, hogy ebben az állapotban kerülök mindig közelebb és közelebb az Úrhoz. Azt abszolút nem értem, mit szeret rajtam, de az tuti, hogy marhára szeret. Érzem. És asszem, ez a legtöbb, amire szükségem van.
A Kisfőnök azért visszavágott, bepanaszolta az egész munkaközösséget a Dirinéninél. Én csak annyit próbáltam mondani, hogy osszuk el az esti ügyeletet igazságosabban. Na, ezzel darázsfészekbe nyúltam, húúú, hááá, mert akinek négy túlórája van, meg keményen dolgozik, nem csak úgy megússza a félévet ( gondolom, rám célzott ) és nem csak úgy bejön az ötödik órára, aztán szépen hazamegy fél ötkor ( gondolom, ezzel is ). Persze, hiába próbálod mondani, hogy nem te állítottad össze az órarendet, hogy általában nem az ötödik órára jössz, hanem előbb, hogy a huszonnyolc elsős mellől, ha igazán lelkiismeretesen akarod végezni a munkád, nem tudsz csak úgy eljönni, például, ha klotyóra megyek, mindig izgulok, általában okkal, hiszen vagy Juszuf, vagy Józsika már összebunyózott valakivel, ja és általában csak rendet akartak teremteni ( hahaha ), szóval izzadásig dolgoztad magad, ja és hogy Zsuzsika, aki a munka hőse, azért ő se mindennap jön tízre. Amúgy, utóbb kiderült, a négy túlóra ( ja, persze nem fizetik ki ) az csak egy, és azt is sikerült lepasszolni. Pussz, Kisfőnök. Mindenesetre, az értekezlet alatti ügyeletre hozzám vágott negyven gyereket. Mindegy, Judit segített, úgyhogy csak harminccal kellett megcsinálnom a leckét. A fél ötkor való hazamenetel pedig azt jelenti, hogy heti négyszer mehetek Ahmedet korrepetálni. Mindegy, legalább tudok zsebpénzt adni Rékának és Olivérnek. De azért örültem, hogy a Kavkaz koncertre Esztert nem engedték el, így nem nekem kellett bekeményítenem Rékával szemben. Persze, az ezrest már a héten elverte, és én tisztáztam már tavaly a Zöldpardon-ügy kapcsán, hogy bulira nem adok pénzt, azért így mégis egyszerűbb. Rékával szemben amúgy is ez a semmire határozott nemet nem mondó taktika vált be. Imádkozom a dologért, függőben hagyom, és a legtöbbször valahogy így megoldódik az ügy. Persze, volt egypár koncerten, Péterék düreres koncertjére én vittem el őket, még sört is ittunk, szerintem egyrészt kamaszokkal nem lehet úgy bánni mint az ovisokkal, másrészt nem szabad üvegházban nevelni őket. Mit mondjak, nem egyszerű így balanszírozni.
Ja, egyébként Mami joggal ideges Gergőék miatt. Valami kamu ingatlanos céggel csináltatták a lakáseladást. Persze, mi is túl sokat kombináltunk Zazival és Péterrel, hogy az adósságok rendezése után mennyi pénzük maradhatott, meg majd hogyan fognak a nyakunkra költözni...Nemtom. Amikor az Iszonyatos Időszak volt, engem is befogadott Papi és Mami, igaz, borzalmas balhék mellett. Nem mondhatom azt Gergőéknek, hogy csak menjenek a híd alá, ha tényleg bajban vannak. De az együttlakás gondolatától is a hideg futkos a hátamon... Nem baj, átadom ezt is az Úrnak. Csak a sok mellébeszélés és kombinálás mellett már jó lenne tisztán látni, mi is a helyzet.
